Az Air, Ice, Fire parfümtrió tüzes illatát próbálhattam ki elsőként, lássuk, mik a tapasztalataim.
Nagy várakozásokkal indult a kapcsolatunk, szép reményekkel. Parfümök vásárlása előtt mindig tájékozódom az illatjegyekről, ilyen módon meglehetősen kicsi az esélye hogy vakvágányra fussunk. (Ha még nem tettétek, mindenképpen járjatok körbe néhány parfümériát és illatoljatok minél többet. Így kiderül számotokra is, hogy milyen illatjegyeket szerettek, illetve a saját bőrhöz mi illik, mi tartós és hogyan viselkedik.)
Az én újdonságom az orientális-fás illatcsaládba tartozik, melyek markáns jellemzője az ámbra-tartalom.
A parfüm maga egy EDT, mely a következőket ígéri: 3-8 órán át tartó parfümfajta, leginkább tavasszal-nyáron ajánlott a viselése.
Fejjegy: árvácska és tigrisliliom. ( A fejjegy az illatpiramis első foka, ezen alkotóelemek érződnek ki legelőször a kompozícióból. A legintenzívebb szakasz, mely csak néhány percig érződik és fokozatosan alakul át.)
Szívjegy: szegfűszeg ( A piramis második foka. Kevesebb ideig érezhető, mint az alapjegy.)
Alapjegy: egzotikus, indiai fás aromák, ámbra (Órákon át érezhető, nagyon karakteres szakasz. Ez az alapjegye minden parfümnek, ez határozza meg valójában, illetve lassítja a másik két jegy párolgását. Általában 30 perc után teljesedik ki.)
Ezekhez az illatjegyekhez igazán találó név a Tűz. Maga a csomagolás is nagyon jól sikerült. Elegáns, kompakt és színes. Ez a narancssárga üveg a körkörös véseteivel bármelyik nő polcán igazi dísz lehet, összetéveszthetetlenül tüzes külsejének köszönhetően.
A kupak biztosan záródik, nem szorul, gyerekjáték a használata. Igazi táskabarát darab, ha napközben fel szeretnénk frissíteni az illatunkat. Elegendő 2-3 fújás a pulzuspontokra, és hosszú órákon át tartós marad. ( A pulzuspontok a csuklók belső felületén, könyökhajlatban, köldök környékén illetve térdhajlatban találhatóak, ahol a vékony bőr a legközelebb van az érhálózathoz.) Aki biztosra szeretne menni, hajra is spriccelhet 1-2 fújást. Érdemes azonban ezzel vigyázni, nehogy túlzásba essünk. Legcélszerűbb valamivel fejmagasság fölé, a levegőbe fújni és aláállni, körbeforogni a lehulló illatfelhőben. Így garantáltan nem lesz túl erős vagy zavaró az illatunk mások számára.
A Fire elég megosztó illat véleményem szerint. Nagyon intenzív már az első fújásnál is, ez azonban fokozatosan erősödik. Rajtam elképesztően mandarinos illata van, bár ez a gyümölcs az összetevők között nem szerepel. Igazi, meleg fűszeres-puncsos hatást kelt. Ő nem az a fajta illat, amit kifújás után néhány perccel már nem is érezni. Körbeölel, melegséggel tölt el, kényeztet. Télvíz idején is bátran ajánlom, ha egy kis extra kényeztetésre vágyunk.