Bár hosszú időn keresztül gél lakkot viseltem, a helyzet viszont az, hogy a sok reszeléstől elgyengültek a körmeim. Berepedeztek, letörtek, vitaminhiányosak voltak, és ami a legrosszabb az egészben, hogy nagyon fájtak. Pedig egy gél lakk igazán mutatós lehet, nincs is vele sok baj, de ha huzamosabb ideig viselem, akkor sajnos nem várt negatív következményekkel kell szembesülnöm. Nem úgy, mint a körömlakk esetén, hiszen itt nem áll fenn ez a veszély, azonban jóval macerásabb művelet és még le is pattog… Sok esetben, de nem a The One termékcsalád lakkjai. Cikkemben saját tapasztalataimat osztom meg.
The One körömvédő
Mint ahogy azt már fentebb említettem a körmeim a gél lakk leszedése után nagyon meggyengültek, így ha már egy picit is megnőtt azonnal letört vagy berepedt. Szörnyű fájdalmak közepette igyekeztem valamilyen megoldást találni a problémára, amikor is rátaláltam az Oriflame által forgalmazott The One körömvédőre. Ez a 8 ml-nyi csoda 4 az 1-ben hatóanyagának köszönhetően hatékonyan veszi fel a harcot a külső tényezőkkel szemben. Ellenállóbbá, erősebbé teszi, és a védi, a körmöket illetve a csökkenti azok töredezettségét. Az évek során számos hasonló készítményt kipróbáltam már, de soha egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A The One körömvédő azonban már első használat után bebizonyította nagyszerűségét, hiszen a körmeim egyenletes ütemben kezdtek nőni, anélkül, hogy betörtek volna. Bár még mindig nem tökéletesek, de rendszeres használat mellett, azt hiszem újra egészségtől ragyogó körmökkel leszek megáldva.
The One tartós körömlakk – London Red/Deep Sea
Ha már amúgy is megszabadultam a gél lakkomtól úgy döntöttem kipróbálom az Orfilame által kínált árnyalatok valamelyikét, ugyanis több tucat mesés szín található a katalógusban. A színek mellett pedig a gél lakk technológia keltette fel a figyelmem, ugyanis az utóbbi években számos cég piacra dobta gél hatású körömlakkjait, de eddig valahogy egyik sem nyerte el igazán a tetszésem. Szépnek szép volt, de hogy nem pattogott volna le rekord gyorsasággal az nem volt jellemző. Napi szinten kellett újra és újra pepecselnem, erre pedig nekem nincs időm. Gondoltam adok egy esélyt a 14 nap tartósságot ígérő gél technológiának és kapásból négy színt is kiválasztottam. Első körben a London Red és a Deep Sea kerültek kipróbálásra, míg előbbi egy dögös vörös árnyalat addig utóbbi az idei év divatszíne, a mélykék. A gyűrűsujjaim kapták a kéket, míg a többi körmöm vörös árnyalatú lett. A lakkokkal nagyon könnyű volt dolgozni, nem maszatoltak, nem folytak, és ami a legjobb az egészben, hogy egy rétegben is kitűnő fedést biztosítanak, ha másért nem is, de ezért minimum megérte. Azonban a színek közel 10 napja vannak fenn a körmeimen és eddig csak egyetlen ujjamon kellett javítást eszközölnöm. Maradéktalanul beváltotta a várakozásaimat, sőt felül is múlta azokat, ugyanis egyenletes fedést biztosított, nem pattog és ráadásként nem is fakulnak a színek. Már most imádom őket!
The One körömlakkalap és fedőlakk
Eddig azt gondoltam, hogy a base and top technológia csak a gél lakkok esetén elérhető, ám szerencsére tévedtem. Az Oriflame által kínált alap és fedő lakk ugyanis egyszerre használható a színek alá illetve a színek véglegesítése során is, így a végeredmény még csillogóbb és tartósabb. Az, hogy a színeim 10 nap elteltével is ugyanúgy ragyognak nagyban köszönhető ennek a nagyszerű készítménynek is.
The One körömkondicionáló
Mint ahogyan azt már fentebb említettem a gél lakkozástól a körmeim megbetegedtek illetve a körömágybőröm és folyamatosan beszakadt, sebes lett és nagyon érzékeny volt. Mindenképpen szerettem volna egy olyan készítményt, amely kondicionálja, táplálja, és végezetül meggyógyítja a sérült felületeket. Szerencsére rátaláltam a The One körömkondicionáló olajára, amely antioxidáns és esszenciális olaj tartalmának táplálja és védi a bőrt. Ehhez a készítményhez is szkeptikusan álltam, mert rengeteg féle olajt kipróbáltam már, de az eredmény még sosem volt ilyen látványos. Mindennap használom és a sebek összehúzódtak, a bőröm tapintása is selymesebb. Ez a termék garantáltan a heti rutinom részévé válik majd, hiszen segítségével a téli időszakot is átvészelhetem, amikor is a bőrnek extra táplálásra van szüksége.